2015. március 20., péntek

#Könyvajánló Samantha Young - On Dublin Street ( On Dublin Street #1)


Fülszöveg:
  "Négy éve Jocelyn maga mögött hagyta tragikus múltját az Államokban, és új életet kezdett Skóciában, gyászát mélyre temetve, belső démonait elfojtva, kötődések nélkül. Visszahúzódó élete jól működött, míg nem költözött új lakásba, a Dublin utcába, ahol olyan férfival találkozik, aki alapjaiban rengeti meg féltve óvott világát.
Braden Carmichael hozzá van szokva, hogy megkapja, amit akar, és most Jocelyn akarja az ágyába. Tudva, a lány mennyire idegenkedik az igazi kapcsolatoktól, Branden olyan ajánlattal áll elő, amely kielégíti egymás iránti heves vágyukat, de nélkülözi a valódi elkötelezettséget.
Ám miután Jocelyn igent mond a viszonyra, rá kell jönnie, Braden nem éri be a szenvedéllyel. A makacs skót igazán meg akarja őt ismerni… egészen lelke legmélyéig."

Pár szó a könyvről:
  Végre elérkeztünk egy másik kedvenc kategóriámhoz is, ami nem más, mint a New Adult könyvek. Ez is oda tartozik, de megéri elolvasni, én imádtam, ahogy a folytatást is, de arról majd a végén mondok pár sort. 
  Joss a háta mögött hagyja Amerikát, mivel új életet akar kezdeni anyja szülővárosában, elfelejtve a múltját, ami még a mai napig is üldözi. Lediplomázott,  írói karrierre készül. Ám mielőtt még elkezdhetné első könyvét szüksége van egy lakásra. Talál egy hirdetést, amit Ellie tett fel. Amint meglátja a házat egyből beleszeret és örömmel is költözik be oda. Joss semmi másra nem vágyik, mint egy forró fürdőre, de mi van akkor, amikor kiderül, hogy nincs a törölköző a helyén?! Mivel Ellie nincs otthon és ez azt jelenti, hogy senki sem láthatja meg, hogy elmegy a szobájáig és keres egyet, de mi van ha mégsincs egyedül? Mi van akkor, ha a szobában megjelenik Ellie bátyja, akivel egyszer már volt alkalma találkozni? Már az első pillanattól kezdve forr közöttük a levegő. Mindketten vonzódnak egymáshoz, annak ellenére, hogy Brandennek barátnője van, aki egy kiállhatatlan liba. Sokáig húzzák az időt, de végül mégis egymás karjaiban kötnek ki. De persze a féltékenység, szomorúság és a sírás is felfedezhető a történetben, nem csak a boldogság és a vad vágy. Amikor pedig azt hiszed rosszabb már nem lehet, természetesen bekövetkezik egy tragédia, de erről nem beszélek inkább, majd mindenki megtudja, ha elolvassa a könyvet. 
  A karakterek jól vannak felépítve. Imádom, ahogy az írónő kifejezi magát, ahogy átadja nekünk az érzelmeket. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, ha jól emlékszem két nap alatt olvastam el az egészet, ahogy a második részét is. Bár az nem Joss-ról és Branden-ról szól, hanem Jo-nak az életéről, nekem nagyon tetszett, hiszen az első könyvben szereplő karakterek a másodikban is részt vettek. Nekem mindkettő nagyon tetszett! Szóval, ha időtök engedi akkor olvassátok el, nem fogjátok megbánni. 

Mindkét része megvan pdf-ben, ha valakit érdekel akkor küldjetek nekem e-mailt és én elküldöm nektek! Jó olvasást és szórakozást a könyvekhez!

G.B.Evelyne

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése