#Blogajánló 1.

Sziasztok!

  Amint már mondtuk nektek lesznek új dolgok is a blogon. Már a címből is rájöhettetek, hogy ez is az lesz. Tudom, hogy a kritikákkal el vagyok maradva, de ígérem azokat is be fogom pótolni. Csak nem most egy picit később, mivel az egyik legkedvesebb olvasott blogomról szeretnék nektek írni. A tehetséges és csodálatos írónőnek, Poppi-nak ma van a születésnapja, így gondoltam, hogy meglepem ezzel a kis aprósággal. "Boldog Születésnapot Petra! Remélem tetszeni fog az ajándékom!" Fogalmam sincs, hogyan is fogom szavakba foglalni a történeteit, de megpróbálom. Remélem sikerül majd átadnom nektek mindent és titeket is megfognak majd az írásai. Poppi-nak több története van, de az mind egyetlen blogba, így ez nem csak egy blogról fog szólni, hanem négyről. 

Barackvirág <-katt

Előszó: -

Részlet:

- Lassan, Cassie, levegő! – ült fel s megfogta vállaimat erős kezeivel – mire fel ez a sietség? És miért sürögsz-forogsz körülöttem? Halk nevetése fülemben csengett. Felsóhajtva sütöttem le fejemet.
- Fel akarlak vidítani – mondtam ki végül – hisz erre valók a barátok nem? Csillantak fel a szemeim, mire ő oldalra nézett, ajkain most egy őszinte mosoly villant meg.
- Köszönöm – súgta, majd felsóhajtva állt fel, én pedig zavartan fordultam el. Kezemet a szemeim elé tettem, halk nevetését hallottam. Szép lassan, ráérősen öltözködött fel, miközben ujjaim között kukucskáltam ki, majd levettem kezemet szemeimről. Az ő arcán végig egy mély mosoly ült, én pedig csak reméltem, hogy sikerült jobb kedvre derítenem. – rendben, legyen, töltsük együtt az egész napot! Mondta halkan, sejtelmesen, miközben mélyen szemeimbe nézett. Én összeszedetlenül viszonoztam tekintetét, és nevetve álltam fel, összecsapva tenyeremet.
- Ez a beszéd! – mondtam végül. Néztem, ahogy megeszi a salátát, jóízűen. Amit én szeretettem meg vele természetesen. Lapozgattam az újságot, majd megéreztem hosszú, lusta tekintetét arcomon. Felpillantottam. – van rajtam valami? Nyúltam arcomhoz.
- A hajtű, örömmel látom, hogy hordod.
- Hát persze, hogy hordom te bugyuta! – nevettem – hiszen Tőled kaptam. Ő csak hümmögött egyet, majd befejezte a salátát.
- A kirándulás jól hangzik – állt a tükör elé, befújta magát, én pedig megéreztem kellemesen finom illatát, ami mindig olyan nyugtató hatással volt rám. Beletúrt a hajába, megigazgatta, én pedig nevetve néztem őt. Ő hátranézett rám homlokát ráncolva.
- Mondták már, hogy sokat készülődsz? Mint egy lány! Csipkelődtem, mire ő ismét hümmögött, lassan sétált felém, nagyon lassú, óvatos léptekkel, egészen addig, amíg fölém nem magasodott. Végigsimított a virágon, majd kezét nyújtotta.
- Csak, hogy a lányok ne tudjanak ellenállni nekem… 

Afraid of your own mind  <-katt

Előszó:(ez csak egy kis részlet, mert hosszú az előszó)

  Oké, megcsináltam az oldalt, „fatedtofallinlovewithyou.blogspot.com” néven fog futni. Hogy honnan jött ez a név? Nem tudom, csak úgy jött. Szóval hivatalosan is rá lehet találni. Előre-hátra dőlöngéltem a fotelben – a laptop melegítette a combjaimat – megváltoztattam a képet valami absztraktra, de közben folyamatosan a címen gondolkodtam. Valami szerelmes legyen? Vagy ijesztő? Semmitmondó? Utaló? Valami figyelemfelhívó? Te jó isten, még azt sem tudom miről fog szólni! – nevettem magamon a hajamba túrva. Hátradőltem a puha szivacsos, kipárnázott székben, lehunytam a szemeimet, miután youtube-on betettem egy dallamos, nyugtató zenét, amitől teljesen ellazultam. Hagytam, hogy magába szívjon a dal mondandója, az érzés, hogy a férfi hangja olyan mély, zengő, mégis szinte simogató. Az ujjaim is elernyedtek, a végtagjaimon végigsiklott a borzongás, és mély sóhajokat vetettem el. Relaxálás. Semmi másra nem volt szükségem, csak a fülhallgatóra, amiből üvöltött a zene. Kizártam mindent és mindenkit. Mintha kiszorítottam volna a problémákat, egy fallal elkerítettem és hagytam ujjaim siklását a billentyűzeten. Nem kellett átgondolnom, nem kellett megszabnom a saját elmémből kikívánkozó szavakat, szabad utat kaptak. De mielőtt folytattam volna, ezt a címet akartam neki adni : Afraid of your own mind

Részlet:

  - Oké – bólintott komolyan –légyszíves segítenél a szemüveggel, foglaltak a kezeim. Felsóhajtva léptem közelebb hozzá, és megigazgattam az orránál a szemüveget. Nagy zöld szemei az arcomat bámulták, és a különleges illata sem tudta elkerülni a figyelmemet. 

  - Ne csináld ezt – sziszegtem halkan, ő csak mosolyra húzta az ajkait. 

  - Mit? – súgta vissza, teljesen természetesen. 

  - Tudod te azt! – morogtam még. Ám amikor el akartam lépni mellőle megragadta a csuklómat és magához rántott. Mellkasunk összeütközött, levegőt is elfelejtettem venni a meglepettségtől. – mit csinálsz? – kérdeztem kétségbeesve. 

  - Karolj át! – kérte határozottan. 

  - Nem! Engedj el! 

  - Hát, oké, de akkor leesel! –vigyorgott. El sem hittem, hogy készen áll arra, hogy lesurranjon velem együtt. Egyszer csak ellökött minket, én pedig hirtelen magamhoz öleltem olyan hevesen és erősen, amitől halkan felnevetett – kicsit lejjebb. – mondta szórakozottan, utalva erre, hogy majdnem a fenekét fogtam meg. 

  - Fogd be, Harry – dühöngtem, leszorítottam a szemeimet és zihálva fúrtam a fejemet a vállához. – ez életveszélyes! Őrült vagy!

  - Velem nem… 

Mindörökké <-katt

Előszó:

   A Wilkinson család a jó hírnevéről és fennkölties életmódjáról ismert. Pénz, luxus, palotával felérő ház, mesébe illő autó miegymás. Mindezek csak azon esetleges dolgok közé tartozik, amikkel szó mi szó megelégszik az ember, ha úgy tartja kedve. 

  George Wilkinson a csillagot is lehozná egyetlen lányának, ha ő úgy kérné. Megteheti, hisz York polgármestereként a cipőjéből is a pénz folyik. De vajon ez az, amire a főszereplőnk vágyik? Mennyire valódi nap, mint nap arcára festett mosolya, amivel, hogy őszinték legyünk fiúk ezreit hódíthatná meg, ha szeretné?

   Melody Wilkinson történelem szakon tanul a yorki egyetemen, az unalmas napjait csak a néha-néha felcsendülő bulik színesítik meg. Minden egyes nap ugyanaz a nóta, felkel, iskolába megy, elalszik az órán, délután a barátokkal lóg, hazamegy, fogadja az apja ügyfeleit, este pedig a már rongyosra nyomorgatott naplóját írja. Lehangolónak tartja az ismétlődő napokat ebben a kis városban. 

   Ám egyik nap egy titokzatos idegen megjelenését suttogják az emberek. Egy fiatal fiú érkezését, akinek sem nevét, sem mivoltát nem tudni. Már-már szellemként tekintenek rá, nem kelt feltűnést, ami még inkább felhívja hősünk figyelmét. Nem csak kíváncsiságnak, inkább valami izgalmasnak, valami újnak, kihívásnak nevezhetnénk. S hogy mi löki még inkább az ismeretlen felé? 

A fiú tiltott gyümölcs.

  Hogy mennyire akadályozza ez a szabad akaratot valló, tilosat nem ismerő lányt? Hogy a kiválasztott mennyire lesz partnere mindebben? 

 Előbb kiderül, mint hinné, hisz Melody osztálya egy új csoporttaggal bűvöl a második szemesztertől….

Részlet:

  - Oké, most már elég – nevetett – nagyon szép hullát tudsz csinálni. – megcsiklandozta a talpamat, kár, hogy nem vagyok csiklandós. – Melody, elég! – úgy éreztem, hogy ott rögtön megfulladok ha nem veszek levegőt. Megfogva a vállaimat felállított, a fejem a vállaim közé esett, s még mindig nem vettem levegőt. – Melody! – kiáltott ijedten, hirtelen a derekára fontam a lábaimat s nevetve kaptam a levegőért. – mi a… Kihasználtam illetődöttségét s próbáltam lenyomni a víz alá, minden erőlködésem kudarcba fulladt. – mit csináltál? – morogta dühös hangon s egy erős mozdulattal a falnak lökött. Nevetni akartam, ámbár mindez lehetetlennek bizonyult csípőjével a lábaim között. 

  - Melody, Melody – utánoztam kétségbeesett hangját, hogy még tovább feszítsem a húrt. – Melody, elég! – folytattam tovább, míg nem megragadta a vállaimat és nekifeszített a hideg csempével borított falnak. Bent rekedt a levegőm s megfeszült mellkasom szúrni kezdett. 

  - Bármikor elérhetem, hogy kiabáld nevem – mordult fel, ahogy az ujjai a bőrömbe fúródtak – azt akarod? Rögtön elöntött a forróság, már csak elképzelve szavait is. 

  - És ha igen? – duruzsoltam vissza csábítóan, már nem láttam tisztán elködösült szemeimen. Megilletődött szavaimat hallva, s kicsit hátrébb húzódott. 

Vonzódás <-katt

Előszó:

  Ő itt பாதுகாவலர், ami angolul annyit tesz Őrző. Én csak őrmesternek hívom, mert az őrző olyan snassz, és hivatalos. Az egyik legelhivatottabb madár mind közül. Egyszer még Delhiben jöttek hozzám látogatóba, fiú volt, sötét, vastag, sűrű szemöldöke és volt egy szemölcs is az orra alatt. Apám szerint ezért támadta meg. Azt hitte valami terrorista, aki jött lelőni a gazdáját.
  இறப்பு, angolul halál. Mivel a morbid jellemzés enyhe kifejezés, így Kalaposnak neveztem el. Az éj sötét tollaiból merészen tűnik ki a fejét díszítő világos folt, ami olyan, mint egy kalap. Kalapos mindig szomorú dallamban csendül fel egy halál következtekor. Még az „Istenkém” kifejezésemet is leutánozta, és egyfolytában azt hajtogatja olyankor Istenkém, Istenkém, Istenkém.
  மௌனம், csendet jelent, ezért azt a találó nevet kapta, hogy Csendes. Különleges egy madár, hiszen eddig a sok felgyülemlett évek alatt egyetlen egyszer sem hallottam a hangját. Szegényem csak ül, bíbelődik, eszik, és alszik. Mintha várna valamire, Mallan szerint „egy nő kéne már neki”, tipikus fiúgondolkodás. Egyszer csak hasznát vesszük neki.
  நம்பிக்கை, a leges legszebb mind közül. Hófehér tollai a remény apró sugaraira engednek következtetni, éppen ezért annak is neveztem el, szimplán csak Remény. Ritka az előfordulása a hyperpalliumuk között. Sokszor van, hogy az utálom a világot napokban csak leülök elé és halk andalításával ismét talpra állít.
  ஆபத்து, annyit tesz veszély. Nem az afféle „az a brit fiú megint körülötte ólálkodik” veszély. Azt csak a szüleim szeretik hangoztatni, amivel történetesen folyton folyvást beégetnek. Nem zavartatják magukat. Veszély. Veszély azt a primitív megszólítást kapta, hogy Tollas.
  Tollas, a nevével ellentétben nem hétköznapi madár. Ő az, aki a tollát hullatja baj esetén. Erre akkor jöttem rá, amikor gyerekkoromban meg akartak ölni.
  Elejtette a legelső tollát, és a rákövetkező órában majdnem elbúcsúzhattak tőlem végleg.
  Ezért mondják, hogy a hollók a legokosabb madarak a világon.

Részlet:

  - Shhhh – hallgatott el – nem tudhatja meg senki, Amelia – egyetlen ujját nyomta a nyakamra. Mondanom sem kell: kezdtem az eszméletemet veszíteni. – nem tudom, hogy kerültél ide, de most már van egy közös titkunk. Senkinek sem mondhatod el, hogy láttál itt engem, megértetted?
  - De miért?
  - Megértetted, Amelia? – megfogta a vállaimat és maga felé fordított. A szívem a torkomba ugrott, el akartam rohanni onnan, valami mégis ott tartott.
  - Megértettem – feleltem szófogadóan. – engedj el.
  - Miért engednélek? Itt nem hall senki – hajolt a fülemhez. Meleg lehelete áthatolt a hajamon is – azt tehetek veled, amit csak akarok.
  - Sikítok.
  - Óh, az biztos, hogy sikítanál – vetette oda és inkább nem próbáltam értelmezni. – miért nem nézel rám?
  - Mert nem akarok – dadogtam erőtlenül. Kiszívta belőlem az életet is.
  - A-a, engedd meg, hogy válaszoljak megfelelően – megragadta a csuklómat és a csupasz mellkasához nyomta.
  - Engedj el – el akartam húzni magamat, de erősebb volt. Sokkalta erősebb.
  - Félsz, hogy mit látsz – folytatta nem ismervén a kíméletet. Ujjaimat felcsúsztatta a vizes hajába. Odakényszerítette. Hiába erőlködtem, fölösleges volt. Hasztalan. – félsz a saját gondolataidtól, Amelia.
  - Hazugság.
  - Tudod jól, hogy így van – búgta lehajolva s arca az enyém előtt tátongott. – azt ne mondd, hogy Kasey ennyire elvette az eszedet.
Nem hittem el, hogy ez történik. Most komolyan nem fog elengedni? Féltem tőle, ez volt az igazság. Sziszegve kapálóztam, amíg le nem fogott. Erőszakosan, jó pont, hogy figyelt ne okozzon fájdalmat.
  - Pedig így van.
  - Valóban? Akkor miért nem mész hozzá és miért vagy még mindig itt, hm?
Rá akartam ordítani, hogy mert szorítasz. Csak, hogy rá kellett eszmélnem hozzám sem ért. Pedig tényleg fogott, vagy nem? Csak odaképzeltem?
  - Mert nem akarsz – válaszolt helyettem is.
  - De igen, akarok – küzdöttem hirtelen rápillantva. A szemébe néztem és úgy mondtam – Kasey-é vagyok, a barátnője. Megfogott, és kész. Egy úriember.

Véleményem:

  Igazából nem is tudom, hogy mit mondhatnák, mert ha belekezdenék akkor valószínűleg nem tudnák leállni és az baj lenne, mert akkor elárulnák nektek olyan dolgokat is amiket nem kellene. Poppi első blogja a Barackvirág volt az utolsó pedig a Vonzódás. A fejlődés látszik, nagyon sokat változott, de ezzel nem arra akarok célozni, hogy a többi blogja nem jó, mert nagyon jók, de én úgy érzem, hogy a Vonzódásba sokkal több érzést vitt bele és ezeket sokkal jobban kifejtette. Minden blogjába sírtam, de a legtöbbet a Vonzódáson. Ott olyan erős érzelmek voltak, hogy szerintem nincs a világon olyan ember aki nem sírná el magát legalább egyszer... Minden egyes blogja egyedi, az ötletei pedig mindig teljesen másak, sosem ír hasonló blogokat és az olvasói pont ezért szeretik őt ennyire, mert mindig valami újjal lepi meg őket! Az összes blogjába történnek olyan cselekvések amikre nem is gondolnál. Minden egyes blogja az elején egy kicsit zavaros és aki csak most kezdi őket olvasni annak nagyon is az, de egy idő után már hozzászokik az ember. Telis teli vannak a blogjai titkokkal, szenvedéllyel, szenvedéssel és mindennel ami csak egy jó blogba kell. A Vonzódást alig pár napja fejezte be és be kell, hogy valljam nektek, hogy az utolsó pár részt, szinte végigsírtam még akkor is, hogyha nem volt szomorú. Már csak a tudat, hogy hamarosan vége is arra késztetett, hogy sírjak. A vonzódásnak két évada van, ez a leghosszabb blogja, teli olyan történésekkel, amikre még álmodban sem gondolnál. Poppi fantáziája határtalan, bármit megtud valósítani, amit csak szeretne. Alig fejezte be az utolsó blogját is és már egy másikkal fog meglepni minket, ami már az 5. blogja lesz. Nagyon tehetséges és kedves lány. Szívesen olvassa az olvasói véleményét, amik mindig felvidítják őt. Több mint kétszáz olvasója van és ez csak növekedni fog! Aki Poppihoz benéz, biztos vagyok benne, hogy nem bánja meg! Imádni fogja a blogjait és napok alatt be fogja fejezni, mivel ha elkezded képtelenség lesz megállni (tapasztalatból mondom) én ha jól emlékszem az első három blogját két hét alatt olvastam el. Pedig jó sok rész van és hosszúak is, de nem tudtam leállni, mivel mindig úgy volt vége, hogy muszáj tudnod mi lesz a folytatásban. Szóval olvassátok a blogjait, aki eddig még nem tette meg, megéri! SOK SIKERT A TOVÁBBIAKBAN POPPI!